12 000 LITER TEJET KAPOTT 38 FŐVÁROSI GYERMEKOTTHON
2500 gyermek karácsonyát tette boldogabbá a Tetra Pak ajándéka
Idén karácsonyra a Tetra Pak Hungária Zrt. 12 000 liter tejet ajándékozott a Budapest Főváros Önkormányzata által fenntartott 38 gyermekotthon mintegy 2 500 kis lakójának, hogy boldogabbá tegye az állami gondozás alatt álló gyermekek ünnepét. A tej ugyanis az emberiség egyik legfontosabb alapélelmiszere, fogyasztása magas kalcium és D-vitamin tartalma miatt különösen gyerekkorban fontos, mivel az ásványi anyagok kiemelt szerepet játszanak az erős csontok és fogak kialakulásában. A hatalmas mennyiségű tejet a Belsped Team Logistik Zrt. által biztosított raktárhelyiségből vihették el a gyermekotthonok. Az ajándék jelképes átadására egy karácsonyi ünnepségen került sor, ahol a magyar tehetségkutatókból ismert Apollo23, Lakatos Yvette és Szabó Ádám, valamint Dj Dominique (Várkonyi Attila) lepték meg dalaikkal a gyerekeket.
Annak érdekében, hogy az állami gondozásban lévő gyermekek ünnepét örömtelibbé tegye, a Tetra Pak jelentős mennyiségű, összesen 12 000 liter tejet adományoz a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott 38 gyermekotthon számára. Az ajándékkal összesen mintegy 2500 gyerek egészséges étkezését támogatják.
„Az adomány mennyiségének hátterében egy közösségi oldalon meghirdetett felhívás is áll” – mondta Kampós Jenő, a Tetra Pak Hungária Zrt. kereskedelmi igazgatója. „A legnagyobb közösségi portálon rövid időn belül 4000-en csatlakoztak egy tejkedvelő oldalhoz, mindannyian jelképesen 1-1 liter tejjel ajándékozva meg a gyerekeket. Tudva azonban, hogy adományunk 38 intézethez kerül, végül megháromszoroztuk ezt a mennyiséget, hogy mindenhova elegendő tej jusson. Így összesen 12 000 liter tejet ajándékozunk a gyermekotthonoknak” – tette hozzá az igazgató.
„Az elmúlt időszakban elsősorban a válság hatására, jelentősen megcsappant az adományozói kedv, jó látni azonban, hogy vannak olyan felelősségteljes vállaltok, akik továbbra is hajlandóak anyagiakat is áldozni a leginkább rászorulók megsegítésére” – mondta Csomós Miklós Budapest főpolgármester-helyettese. „A támogatások jelentősége az ünnep közeledtével kétségtelenül felértékelődik. Az ajándékozás a gondoskodás és az egymásra odafigyelés legkifejezőbb formája, amely az összetartozást erősíti. A rászoruló gyermekek karácsonyát szebbé tenni az egyik legszebb dolog, amit támogathatunk” – tette hozzá a főpolgármester-helyettes.
A tej az egyik legfontosabb alapélelmiszerünk s az emberi szervezet elsődleges kalciumforrása. A fejlődésben lévő gyerekek mindennapi táplálkozásában különösen fontos szerepet játszik a tej, mely magas kalciumtartalma miatt erősíti csontjaikat, emellett foszfor, valamint A-, D-, E-, B1-, B6-, B9-, B12 és C vitamin tartalma miatt a tej elengedhetetlen része az egészséges táplálkozásnak. Az ajándékozással a Tetra Pak célja az volt, hogy azoknak a gyerekeknek is biztosítsa ezt a fontos élelmiszert, akik nehezebben jutnak hozzá.
„A magyarországi gyermekotthonok egyaránt foglalkoznak árva gyermekek és olyan társaik nevelésével, akiket testi vagy értelmi fogyatékosságuk miatt nem tudnak otthon megfelelően ellátni vagy a gyámügyi hatóság veszélyeztetettnek ítéli a gyerekek helyzetét családi környezetükben” – mondta Csókay László, Budapest Főváros Önkormányzata Oktatási, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztályának osztályvezetője. „Ezeknek a gyerekeknek az egészséges étkeztetésében nagy segítséget jelent a mostani támogatás” – tette hozzá az osztályvezető.
Hogy a gyerekeket még inkább megörvendeztessék karácsonyra, az ajándék átadására karácsonyi ünnepség épült, ahol tehetségkutatókból ismert Apollo23, Lakatos Yvette és Szabó Ádám, valamint Dj Dominique (Várkonyi Attila) lepte meg koncerttel a gyerekeket.